Szegedi vadaspark

Írta és képek: Szekeres Zsanett

 Amikor nagyobb városba látogatunk, nem hagyjuk ki az állatkert vagy a vadaspark meglátogatását. Így nem maradt ki a szegedi sem. Az október végi idő is kedvezett nekünk, napsütésben tudtuk megnézni az állatokat. A vadaspark a belvárostól 2,5 km-re fekszik 44 hektáros, erdős területen. 1989 óta várja a látogatókat. Kontinensek szerinti felosztásban tekinthetjük meg az állatkert lakóit. Számos fedett kiállító terem, bemutatóház is található, ahol például az apró arany oroszlánmajmocskákról vagy a krokodilokról tudhatunk meg többet.




Vadaspark vagy állatkert?

Több olyan vadaspark is van az országban, amely csak nevében az, hiszen egzotikus állatokat is bemutató, igazi állatkert. Ide tartozik a szegedi is, ahol kezdetben komoly szakmai vita volt arról, vajon európai vadakon alapuló vadaspark jellegű maradjon, vagy nyisson az egzotikus különlegességek felé? A vita hamar eldőlt, és a hely sikere azt mutatja, helyes irányt választottak az alapítók.Hazánk állatkertjei közül Szegeden volt, és most is a legnagyobb azon fajok aránya, amelyeket nemzetközi fajmegmentési program (EEP, ESB) keretében tartanak. Ilyenek például az aranyarcú gibbon, az Észak-kínai leopárd, a fossza a szibériai tigris vagy akár a vikunya.

 
Mellettük még számtalan egyáltalán nem hétköznapi állattal találkozhatunk az ott töltött órák során. Zoo csemegével szarvast etetni még felnőtt fejjel is maradandó élmény. A dámszarvas bika egyáltalán nem volt szégyenlős, orrunk előtt kergette a nőstényt és olyan szerencsénk volt, hogy testközelből hallhattuk a párzási hangot, szakszóval barcogást. Lenyűgöző a hatalmas testű leopárdokat, párducokat szinte karnyújtásnyi távolságból látni. Számomra a legmeglepőbb látványt a hiénák jelentették. Korábban csak képernyőn láttam ilyen állatokat, amik mindig ijesztően soványnak tűntek. Ezzel ellentétben a valóságban robosztus, marcona fenevadak, amiktől ráadásul csak egy üvegfal választott el bennünket.





Gyerekekkel nagyon jó ötlet ellátogatni ide, mi is tartalmas délelőttöt töltöttünk itt. Nemcsak az érdekes állatok, hanem a színvonalas játszóterek miatt is jó móka a legkisebbek számára. Érdemes a park honlapját is böngészni, ahol számos információt és érdekességet olvashatunk vagy akár feladatlapokat is letölthetünk.