Hajós: Érseki Vadászkastély

Bács-Kiskun megye gyöngyszeme

Írta: Nagy Gábor
Képek: Nagy Gáborné Katalin


Hajósi Kastély barokk köntösben felújítva az udvar felől

   1740-ben gróf Patachich kalocsai érsek építette meg az akkor még korántsem így kinéző épületet, a hozzá tartozó melléképületekkel. 1766-ban gróf Batthyány József érsek már jelentős átalakíttatásokba kezd és a gödöllői Gföller Jakab építőmesterrel átépítteti a kastélyt. Ekkor nyeri el mai formáját. 1908-ban az akkori érsek, Városy Gyula a kalocsai gyermekotthont a kastélyba költözteti. Később alapítójának, Haynald Lajos bíborosérsek nevét viseli az intézmény. Európai Unio-s pályázati pénzből 2010-re a teljes épületegyüttest felújították és azóta látogatható a közönség számára is.

  Gróf Patachich érsek a kastélyt udvarház jelleggel üzemeltette és vadászkastély céllal építette fel. Ennek legfőbb oka, hogy a 18. században a hajós környéki erdők nagyon gazdagok voltak vadban. Sőt a kastélyhoz ekkortájt egy vadaspark is tartozott. A hajósi érseki kastély, amely Bács-Kiskun megyében a legrégebbi kulturális, művészettörténeti értékű épület. Az a monda járja, hogy az építkezésre az uralkodó, Mária Terézia esetleges látogatása miatt volt szükség, de ezt soha senki nem bizonyította. Végül a király és császárnő soha nem látogatta meg a kalocsai egyházmegyét. 

Díszterem, Mária Terézia családját ábrázoló négy nagyméretű festménnyel

  A kastély tulajdonjoga az árvaház 1990-es években való megszűnésével, visszaszállt a Bács-Kiskun megyei önkormányzatra. Az önkormányzat a felújítások után látogatóközpontot hozott létre benne és mára számtalan rendezvénynek ad otthont a kastély. Állandó kiállításai között szerepel egy vadászati, egy szőlőművelési és borászati kiállítás is. Az emeleti részen pedig a hajdanán volt főúri életet kívánja bemutatni, egyes részeken hangsúlyt helyezve arra, hogy a kastély egykor egyházi főméltóságé volt.

A vadászati kiállítás részlete