Székesfehérvár belvárosában, a Fő utcán, a Szent István Király Múzeum főbejáratával majd' szemben találjuk, hazánk egyik legrégebbi, máig fennmaradt gyógyszertárát. A Fekete Sas Patika egészen 1971-ig üzemelt is. Ma múzeum, nem is akármilyen. Csodálatos, fából faragott bútorzata, eredeti üveg és kerámia edényei, jellegzetes levendula illata magával ragadja az embert.
A Fekete Sas Patika története a török felszabadítás után kezdődik. Székesfehérvár városát 1688-ban szabadítják fel. A felmérésekből kiderül, hogy már ebben az évben van gyógyszerésze a városnak, Sartory János Gáspár személyében. Az adatok szerint a 46. számmal jelölt épületben élt feleségével, és később a városi tanács tagja is volt. Többek szerint, az ő gyógyszertára volt a Fekete Sas jogelődje, de sajnos semmilyen tárgyi emlék nem maradt fent az ő idejéből. Fehérvárnak az 1700-as években több patikusa is volt, akik megbecsült tagjai voltak a közösségnek, emiatt gyakran politikai tisztségeket is betöltöttek. 1710-ben nagy himlőjárván volt a városban, ami nem kis feladat volt a patikusoknak és orvosoknak. Az 1730-as években országosan csupán 16 patika működött, ami a fehérvárit is nagyon felértékelte. Ebben az időben több tulajdonost is váltott, az akkor a Kossuth utcában működő patika, melynek értéke 800 Forint volt. 1733-ban Meller Menyhért tulajdona lesz, aki monopolhelyzetbe kerül egy városi rendelettel, és ígéretet kap, hogy a városi vezetés másnak nem ad ki engedélyt patikaüzemeltetésre. Meller halála után felesége, majd az ő halála után az örökösök értékesítik a patikát, amely nagy része a jezsuita rend kezébe kerül.
Az 1700-as években 14 patikát üzemeltetett a rend a történelmi Magyarország területén. Eleinte házipatikák voltak, majd mindegyiket megnyitották a nagyközönség előtt. A jelenlegi épület 1745-ben került a jezsuiták kezébe, 1200 Forintért. A város biztosította számukra is a kizárolagosságot és az adómentességet. A jezsuiták a patika bevételeit nagyszabású építkezéseikre fordították. Szemben található templomuk és rendházuk is ekkor épült. Érdekesség, hogy a templomot feketére festették. Pár éve a templom felújításon esett át, eredeti helyreállítás helyett a szinezésnél kiegyeztek a világosszürke színben. Egy fekete templom nem emelte volna a városképet.
A jezsuita üzemeltetés alatt a gyógyszertár a rendházban működött, melyet egy tölgyfalépcsőn lehetett megközelíteni. Vezetője Maschner Jakab, majd Hill Mátyás voltak. A jelenlegi bútorzat ekkor készült, az éppen a városban tartozkodó Codelli József fráter termékeként. Vörösfenyőből készült és zöld márványfestést kapott. A fiókokon a benne tárolt gyógyszerek rövidítése olvasható (fenti kép). Ez hazánk egyetlen megmaradt magasfalas, fiókos patikabútora.
A második officinaszekrény Baumgartner Bernát műhelyében készült. Megfaragása 10 évet vett igénybe. A barokk-rokokó szekrény egy részét már nyitott polcosra készítették. Itt már tégelyekben tárolták a gyógyszereket.
A jezsuita rend feloszlása után a patikát árverezték. Innen tudjuk, hogy összesen 518 állványedény, 166 ónedény, 35 kenőcsedény, több mint 300 üvegedény 26 mozsár és még sok más is volt.
A leltár szerint az árverezéskor 1300 féle gyógyszer volt nyilvántartva. Árverési ára 4940 Forint, amely az ország akkori legértékesebb patikájának számított. Az árverésen 8160 Forintért kelt el. 1774-től Valter Ferenc lett az új tulajdonos, így magánkézre került a városi gyógyszerellátás. 1797-ben alakult meg a város második patikája, amivel megszűnt a kizárólagossága a Fekete Sas-nak. 1839-ben már szükségessé válik Fehérváron gyógyszerész egyesület felállítása is.
A Fekete Sas Patika életében döntő szerepet játszott az államosítás, amikor a Gyógyszerészeti Központhoz került. Ettől kezdve még ügyeleti szolgálatot is ellátott, a megnövekedett forgalom hatására a bútorzat jelentősen leromlott. 1971-ben a patika végérvényesen is bezárta kapuit. A berendezést restaurálták és 1975-től mint múzeum látogatható. Érdemes betérni ide, ha a városba látogatunk, garantáltan az egyik legemlékezetesebb látnivaló lesz. A kapuban pedig még gyógynövényeket is megtekinthetünk, megsimogathatunk.
Írta és fotók: Nagy Gábor
Felhasznált irodalom: Patikaköszöntő, Szent István Király Múzeum