Szentendre ízei - La Mia Étterem

Hangulatos étterem Szentendrén

Írta és képek: Nagy Gábor



   Pár héttel ezelőtt látogattuk meg Magyarország egyik leghangulatosabb kisvárosát, Budapesttől csupán pár kilométerre. Szentendre óvárosa rengeteg szép épületet, rejtélyes utcácskát rejt magában. Mire azonban a turista bejárja mindezeket, addigra bizony megszomjazik, megéhezik. Mi általában elég sokat sziszifuszizunk az étterem kiválasztásával. Most sem volt ez másképpen. Végül a választás egy olyan étteremre esett, amelyik a tágan vett belváros szélén, az Óváros és a Hév megálló között található. Nem csalódtunk.



Fatüzeléses kemencében sülnek a pizzák

   Amikor az utcán az étteremhez közeledtünk, hogy a kifüggesztett étlapot szemügyre vegyük, óvatosan, nem tolakodóan a felszolgáló a fogadásunkra sietve kiállt az ajtóba. Manapság nehéz ezt úgy csinálni, hogy az udvarias és finom legyen, de neki sikerült. Csupán akkor köszöntött bennünket, amikor az ajtó felé mozdultunk, és betessékelt bennünket, ezt is feltűnő, de nem tolakodó udvariassággal. Már ez megtetszett nekünk.
   Belépve az étterembe a Szentendrére olyan jellemző kisvendéglős, olaszos, magyaros hangulat uralkodott. Az embernek egyből szemet szúr a farakásos kemence, a piros fehér kockás terítő, a borosüvegek, hajópadló és a félhomály, amely pikantériát ad az egész helynek.
   Helyet foglalva, az elénk siető felszolgáló, akinek udvariassága nem hanyatlott egy percig sem, felvette a rendelést. Az étteremben mi voltunk  egyedül. Aztán a szemünk láttára negyed óra leforgása alatt megtelt az étterem. Láttuk, hogy törzsvendégek is voltak szép számmal, a helyiek is szeretik a jó kosztot.





   Feleségem nem hagyhatta ki a kemencében sült pizzát, főleg hogy teljes kiőrlésű lisztből is kérhető bármelyik fajta, és mivel épp aznap nem volt valami meleg, még az eső is szemerkélt, forró teát kért mellé. Én nem tagadhatom, hogy nagy rajongója és élvezője vagyok a magyaros konyhának ezért én ebben a kategóriában maradva egészben sült csülköt rendeltem. A felszolgálás mellett a tálalásra is nagy hangsúlyt fektet az étterem. Nagyon tetszetős formában hozták és tették elénk az ételeket. Már az italok kihozatalánál is látszott, itt nem babra megy a játék, itt figyelnek a színvonalra.







   A kellemes hangulat és az udvarias kiszolgálás mellett az ételek ízei is elnyerték tetszésünket. Összességében nagyon jól éreztük magunkat és nagyon örültünk, hogy ezt az éttermet választottuk a sok közül. Bátran merjük ajánlani, ha Szentendrén jár, éhségét a La Mia Pizzéria és Étteremben csillapítsa.


Facebook oldalunk: www.facebook.com/MegnezlekMagyarorszag

Kapcsolódó cikk: http://megnezlekmagyarorszag.blogspot.hu/2015/03/szentendre.html