Német Nemzetiségi Tájház, Városlőd


 A településről először 1240 körül tettek említést Lueld néven. A XIV. században Nagy Lajos király mezővárosi rangra emelte, s az általa idetelepített karthausi szerzetesek több megyére kiterjedő birtokainak központjává tette. Az otthonra lelt karthausiak földműveléssel és agyagművességgel foglalkoztak, igazán maradandót azonban kódexek másolásával illetve írásával alkottak. Itt született a kor talán legjelentősebb magyar nyelvészeti emléke, az Érdy-kódex 1527-ben.



 A török portyázások azonban a szerzeteseket menekülésre késztették, a monostort pedig a templommal együtt felrobbantották, nehogy török erődítmény lehessen. A kolostor lerombolása után a gyakori török támadások miatt az egész település lakatlanná vált. A török kiűzése után, az 1700-as évek elején a Mainzi Választófejedelemségből (főleg Bajorországból) származó frankok és bajorok építettek otthont maguknak a lakatlan, elvadult területen.



 Községünkben 1730 óta folyik iskolai oktatás. A 18. században túlnyomórészt a földművelés, az állattenyésztés és a közeli erdők biztosították a megélhetést. A 19. században a helyi céhek, a kőedénygyár, majd a majolikaüzem révén az ipar is meghonosodott a mezőgazdaság mellett. 1895 óta folyik óvodai nevelés településünkön.

 Városlőd 1945-ig teljesen megőrizte német nemzetiségi jellegét. Az 1948. január 15-i kitelepítés-fájdalmas emlék a falu lakóinak életében.




 Ennek jegyében tevékenykedik az 1964-ben megalakított német nemzetiségi néptánccsoport (Rozmaring Néptáncegyüttes), emiatt szerveződött újjá a község vegyeskara (1965) és vette kezdetét a népszerű "Sváb-bálok" sorozata (1968) is. A hagyományőrzés szellemében (1990 óta) minden év március 23-án koszorúzással emlékezünk a Hősi emlékműnél a világháborúk és a község bombázásának áldozataira.

 A község fekvése, tiszta levegője és természeti adottságai lehetővé teszik az ifjúsági táborban a pihenni vágyók kulturált szórakozását, kikapcsolódását. Ezt szolgálja többek között a Tájházunk is, mely 1985-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt.

 Az épület a 19. század jellegzetes bakonyi építkezési stílusát őrzi. (A közelében vannak még hasonló műemléki védelem alatt álló lakóépületek, amelyek megtekintésével a látogatók teljesebb képet alkothatnak múltunkról.) A Tájház kiállításain az érdeklődők megismerkedhetnek a község történeti emlékeivel, egy falusi parasztház századforduló korabeli berendezéseivel (szoba- és konyhabútor, használati eszközök), a helyi lakosság német népviseletével, valamint a hajdan használatos mezőgazdasági eszközökkel egyaránt.















Forrás: www.museum.hu
Fotók: Nagy Gábor