Újjászületett középkori magyar várak

Várpark - Dinnyés

A Velencei-tó legfrissebb látnivalója

Írta: Nagy Gábor
Képek: Nagy Gábor és Nagy Gáborné


Várpark Dinnyés


  Nem is olyan régen röppent fel a hír, hogy Fejér megye egyik Velencei-tavi, parton lévő településén, valami egészen különleges történik. Egy fiatalember a saját házának udvarán építi fel a középkori Magyarország, mára teljesen elpusztult várainak kicsinyített mását. A hajdanán volt Magyarország történelmi vonalait idéző járdán végig sétálva, 18 magyar vár makettjét tekintheti meg a látogató. Az építkezést több éves kutatómunka előzte meg. A kivitelezést pedig, nagy részt Alekszi Zoltán a park megálmodója végezte, saját két kezével. Az eredeti tájolás szerint épített várakat, eredeti építőanyagukból készítette, fából és kőből, ügyelve a várak színére is. 
 
Vitány várának rekonstrukciója
  A magánkezdeményezésre létrejött várparkban a tizennyolc Árpád kori vár mellett megtalálható az összes magyar fejedelem, király és kormányzó fejfája, a sétány mentén. Csodálatos hétvégi kirándulás célpontja lehet nyáron azoknak, akik a Velencei tavat választják a nyaralás helyszínéül. Azonban Székesfehérvártól csak pár kilométernyire található Dinnyés, így a Királyok városába, vagy a Balatonra igyekvők is megállhatnak pihenni, és közben végigjárhatják a történelmi Magyarország makettbe öntött várait. És ha a nyárnak vége, a park akkor is szeretettel várja az ide látogatókat. Több alkalommal rendeznek gyerekeknek szóló programokat és egy- egy alkalommal megtekinthetőek a várak éjszakai díszkivilágításban is. A park egész évben látogatható, a hét minden napján. A tulajdonos pedig ajánlja a helyszínt kihelyezett történelemórák megtartására is.
  A folyamatos karbantartás mellett Alekszi úr új várak építésébe is belefogott, úgyhogy mi továbbra is figyelemmel kísérjük munkáját. A Várparkról készült kisfilmünket megtekinthetik a filmek menüpont alatt. A filmet több százan tekintették már meg, és Guinness Bizottság elé is kerül.

A Várpark elérhetősége: Dinnyés-Gárdony, Kossuth u. 17., info@varpark.hu