Egy hamisítatlan magyar étterem a Bakonyban
Írta és képek: Nagy Gábor
Nem tudom ki mint van vele, de ha belföldön utazom és megéhezem, előnyben részesítem a magyar éttermeket. Ritkán csalódom. Pár napja a Bakony egyik csodálatos várában jártunk. Közvetlen a Kinizsi vár tövében találtam rá egy csárdára. A hosszú parasztházból kialakított étterem és a hozzá tartozó kerthelyiség, rendkívüli gondossággal és igényességgel lett kialakítva, semmi erőltetett művidékieség nem volt benne. Nagyszerű élmény volt, nem csak gasztronómiai szempontból.
A Nagyvázsonyra érkező turisták bizonyára megéheznek, mire az apró Veszprém megyei falu minden nevezetességét megnézik. A Kinizsi vár tornyának megmászása, a néprajzi ház megtekintése, a kolostor romjainak felfedezése, a Posta múzeum bejárása után az embernek már alig marad energiája. Nagyvázsony község, nagyvárosokat megszégyenítő mennyiségű látnivalóval rendelkezik. Gazdag történelmi múltra tekint vissza, és ezt a ma itt élő lakosság kamatoztatni, értékelni és számomra úgy tűnt élvezni is tudja.
A látnivalók után nem csalódik az ember, ha betér a vár tövében álló Várcsárda étterembe. A történelmi barangolás után, egy történelmi ebéd közben megmarad az érzés, amit a 18.századi vagy a középkori emlékek megtekintése közben szívtunk magunkba. A környezet, és a kiszolgálás visszatükrözi azt, ami miatt a magyar vendéglátás a határainkon túl is oly híres. Nem csak a külföldi vendég, de mi is végre Magyarországon érezhetjük magunkat. Csodás kilátás a kerthelyiségből a várra, nádfedeles parasztház, muskátli és egy minden tekintetben magyar étlap. Sosem értettem, hogy egy magát magyar étteremnek nevező vendéglátó egység, miért tart a repertoárjában olasz, francia...stb. ételeket. A magyar konyha annyira gazdag, hogy több étlapot lehet megtölteni vele. Ilyen jellegű csalódás sem ért a Várcsárdában. Gulyás, halászlé, pörkölt, csülök, galuska, ponty... Magyar étterem és pont.
Az árnyékban is tikkasztó meleg volt. A felszolgáló mégis fekete hosszú nadrágban és fekete mellényben sietett a segítségünkre, rendkívüli kedvességgel. Több évtizedes tapasztalata látszott minden mozdulatában, és még mindig szerette azt, amiben dolgozik.
Az ételekre várva is volt élményben részünk, és nem feltétlen kellett a korgó hasunkra koncentrálni. Az étterem udvarára tévedt tyúk szórakoztatta a nagyérdemű közönséget. Ez szemlátomást tetszett a külföldi vendégeknek is, és valóban magyar étteremmé tette az amúgy is magyar éttermet. Német barátainknak biztosan évek múlva is eszébe jut majd az a hangulat, ami az ebédnél uralkodott. Később az is kiderült, hogy a tyúk nem másé volt, mint a község polgármesteré. Szívesen kószál napközben fel s alá a faluban, és időnként benéz a csárdába is, hogy mosolyt csaljon ebénél a vendégek arcára. Többen kívánták már levesbe, de részben a polgármester tyúkjáról beszélünk, részben így talán nem olyan ízletes, de szórakoztató.
Az ételek pedig önmagukért beszéltek. Szerintem ahol a rántott húst úgy készítik, hogy az ember az ízére felkapja a fejét is, ott nincs miről beszélni. A csülökpörköltről nem is beszélve.
Összességében, ha Nagyvázsonyban jár, és megéhezik, akkor térjen be nyugodtan a Várcsárdába, garantáltan nem fog csalódni.